Pincenapló

Misztikum a Héma-dűlőről2017. 06. 14.

Misztikum a Héma-dűlőről

Hangyál Balázs szereti nevén nevezni a dolgokat. A borait is: amelyikről a jókedv jut eszébe, azt Mosolynak hívja, amelyiktől előbújik a benne szunnyadó szenvedély, az az Örömtánc, amelyik pedig engedi kicsit álmodozni a realista, hegybíróként is dolgozó borászt, a Látomás névre hallgat.

Lépésről lépésre - így jellemzi a nyúli Héma-tetőn lévő borászat ura azt a 7 éves időszakot, amely alatt a Hangyál Pincészet szőlőterületei kettőről 12 hektárra nőttek, és amely alatt a semmiből a Pannonhalmi Borvidék egyik meghatározó arcává léptek elő. Hangyál Balázsra amúgy is jellemző a nyugalom, lényegében ezért is választotta ezt az életpályát. A gyerekkorának nagy részét a nyúli dombokon töltő szőlész-borász szakembernek tetszett azoknak a régi öregeknek az életvitele, akik kint éltek a szőlőhegyen, és mindig ráértek a növénnyel és a borral foglalkozni. Azt mondja, tulajdonképpen ennek az egésznek a misztikuma szippantotta be, és tartja foglyul ma is – jól alkalmazkodva persze a 21. század boros piacának kihívásaihoz.

„Rájöttünk, hogy 2-3 hektárból nem lehet megélni, így lett 12, de itt már meg akarunk állni, mert nálunk a mennyiségnél előbbre való a minőség” – magyarázza Balázs, aki hozzáteszi, ezért figyelnek kiemelten a tőketerhelésre, illetve a terméskorlátozásra, és arra, hogy úgy neveljék a szőlőt, ahogy a legjobb neki. Egy tőkéről 1-1,5 palack bor jön le, ami mindenképpen egy minőségi szintre utal a 12 fajtával gazdálkodó borászatnál. A fajták közül természetesen a borvidék három meghatározója, az olaszrizling, a rajnai rizling és a tramini a zászlótartó, de Balázs kísérletező jellemét mutatja, hogy a cserszegi, a szürkebarát és a chardonnay mellett azért olyan, Magyarországon ritkaságnak számító fajtákra is épít, mint a pinot blanc.


De nemcsak a fajták kiválasztásánál, hanem azok házasításánál is van benne kurázsi, sokan csodálkoznak is, amikor a szürkebarát a chardonnay-val, a pinot blanc pedig rajnai rizlinggel alkot cuveé-t a palackban.

Hogy a vörösborokról is szóljunk, három kékszőlő fajtával dolgozik a családi pincészet, amelyek közül a merlot emelkedik ki fajtaborként is, de a két cabernet, a franc és a sauvignon is meghatározó, akár a kettejük alkotta házasításra, akár a borászat rozéjára gondolunk.

S ha már rozé, akkor elismerések. A Hangyál Pincészet rozéja lett ugyanis a borvidék legjobbja a közelmúltbéli borversenyen, megvédve tavaly megszerzett címét. Balázs azt meséli, szép sikereket érnek el a borvidéken, de kezdő pincészetként sokat lendített rajtuk még 2012-ben és 2013-ban az is, hogy ők adhatták Győr város borát.

Persze nemcsoda, hogy ilyen eredményeket érnek el, hiszen Balázs hitvallása nagyjából megfelelnek a piaci trendeknek: igyekeznek illatos, gyümölcsös, jóivású száraz borokat készíteni. És van még egy fontos dolog, hogy minél többen kijöjjenek Nyúlra, és a pincészetnél, nyugodt környezetben kóstolják meg a borokat. Balázs szerint ugyanis a Héma-tetőn a bor mellé élményt is tudnak kínálni. Ezt erősíti a nemrég elkészült új pinceépületük is, amely a mellette lévő több mint száz éves társával együtt talán a régi öregeket és az új generációt szimbolizálja. A nyeregtető ugyanolyan, ahogy a Hangyál Balázs-féle szellemiség is, és ahhoz még Látomás sem kell, hogy az ember ezt belássa.

Forrás: Győr + hetilap 
VII. évfolyam 22. szám
2017. június 2.
Wurmbrandt András

Elérhetőségek

Hangyál Pincészet

H-9082 Nyúl, Héma-tető
GPS: 47.578628, 17.678766
Telefon: +36 (30) 7568789

Nyitva tartás

Hétfő - Péntek: 10-19h
Szombat: 8-12h | Vasárnap: 8-10h

ARPANET Informatikai Tanácsadó és Rendszerfejlesztő Kft.
  • H-9082 Nyúl, Héma-tető