Bemutatkozás

Hangyál Pincészet egésze a családról szól. Nagyon szeretjük a bor szerepét az életünkben. Olyan dolgokat hozott elő belőlünk, amit más nem idézett volna elő. A legfontosabb dolog számunkra szeretetben élni a családdal, a szőlővel és a borral, ennél többre nincs szükség.

Új generációként jelentünk meg a Pannonhalmi borvidéken. Nagyon sok mindent szeretnénk megmutatni borainkkal, a szőlő művelésével az embereknek, amivel a legjobban tudjuk szolgálni a borvidéket. A pincészethez érkező vendégeknek pedig élményt szeretnénk adni.

A szőlővel, a borral kapcsolatos sok fizikai munka, a terméskorlátozás, a természet közeli gazdálkodás mind-mind valami frissességet sugároz. Próbáljuk szőlőinket úgy művelni, ahogy a legjobb nekik, bár ez elég sok kihívást ad. A sorközöket pillangós növényekkel vetjük be, hogy amikor kimegyünk a szőlőbe, úgy érezzük magunkat, mintha virágzó szőlőmezőben lennénk. Káprázatos látvány, amikor virágzik a szőlőben a facélia, a bíborhere vagy éppen a pohánka. A szép szőlőben sétálva plusz energiát, erőt és ambíciót kapunk, ami átlendít bennünket a nehézségeken.

Nyúlon, a Héma-tetőn lévő épület együttes a borászatunk központja. Itt található az 1904-ben épült, eredeti állapotban lévő tanítóház, amely mára borászat lett. Mellette épült meg több, mint száz év elteltével a „látványpincészetünk".

Pincészet

A birtok központja Nyúl legszebb részén, a Héma-tetőn található, ahol nagyon szép körpanoráma tárul elénk. Láthatók a Pannonhalmi-dombság szépségei, mellette a Kisalföld rejtelmei és a Vértes körvonalai.

Megpróbáltuk építészetileg a modern kori igényeket és a hagyományokat elegyítve megálmodni és elhelyezni a borászatot. Az 1904-ben épült tanítóházat és a hozzá tartozó cselédházat meghagytuk és mellé építettünk egy olyan „látványpincészetet", ami a mai kor igényeinek megfelel.

 

A tanítóház építése kapcsán sok legenda kering a faluban. Az építésénél biztosan figyelembe vették a tájolást, hogy a nyúli templom és a pannonhalmi apátság jól látszódjon (nem volt férjezett a tanítónő, a többit tovább lehet gondolni). A 4 méteres belmagasság biztosította a lehetőséget, hogy a belső tér kismértékű átalakításával egy reduktív borászatnak adjon helyet.

A kertben található a falu legöregebb cseresznyefája, ami legalább 100 éves. Érdekessége, hogy földig lógnak az ágai, mindenki számára elérhető a termése.

 

Az E-Csoport Építész irodával közösen álmodtuk meg az új épületet. Próbáltuk a régi épület formáját megtartani, de szeretünk volna valami új dolgokat is megmutatni, ami még beleillik a természetes formába. A LEIER cégcsoport itt kapcsolódott be, modern építőanyagokkal segítette az építkezést. Belsőépítész alakította ki a tereket a rendeltetésnek megfelelően. Az egész építkezésnél nagyon fontos volt, hogy csak helyi vállalkozók dolgozzanak és legyen kapcsolatuk a borászattal.

Bízunk benne, hogy a megépült új pincészeti központ ki fogja szolgálni a 10 hektár szőlőterületeinket és egyúttal kényelmes és kulturált körülményeket biztosít a vendéglátásra.

Boraink

Dűlők

Gerha-dűlő

A Gerha-dűlő Nyúl központjától 2500 méterre található. A terület régen az apátsági birtok részét képezte. A tengerszint feletti magassága 207 méter. Talaja csernozjom barna erdőtalaj, de a talajképző kőzet homokos lösz. Nyúl község és a borvidék egész területét valamikor a Pannon-tenger mosta. Ennek eredményeként sűrűn váltakoznak a homokkő és agyagtelepek, jellemzően abban a mélységben, ahonnan a szőlő táplálkozik. A jégkorszak végén lehulló por az egész térségben lösztelepeket hozott létre, amely most eltérő vastagságú.

A szívemhez ez dűlő áll legközelebb, mert itt kezdtük el szőlőtermesztést.

A terület nagysága 2,6 ha, fekvése délkeleti és keleti tájolású.

 

Telepítés éve Terület (ha) Fajta Klón Alany
19650,5OlaszrizlingB 20T5C
20160,5Merlot184Fercal
20020,1Cserszegi fűszeres-Fercal
20020,1Cabernet sauvignonE159Fercal
20160,2Cabernet francE11Fercal
20160,6Sauvignon blancFercal
20120,34Merlot184Fercal
20120,26Merlot384Richter

 

Héma-dűlő

A Héma-dűlő Nyúl mértani középpontjában helyezkedik el. A tengerszint feletti magassága 180 méter. A lösz vastagsága itt eléri a 10 métert, nagyon érdekes szőlő terem rajta. A szőlőt itt tudom legjobban szem előtt tartani, mivel ez a területünk van a legközelebb a pincészet központjához.

A terület nagysága 0,2 ha, fekvése keleti tájolású.

Telepítés éve Terület (ha) Fajta Klón Alany
20040,12Chardonnay75SO4
20040,08Cserszegi fűszeres2378SO4

 

Báródomb-dűlő

A Báródomb Győrújbarát központjától 1500 méterre található dél felé. A terület nagyon változatos talajjal rendelkezik. A morzsás szerkezetű homokos vályogtól egészen a barna erdő talajig, de a talajképző kőzet a löszös homok. Borvidék legjobb dűlője.

A terület nagysága 5,5 ha, fekvése délnyugati, déli tájolású.

 

Telepítés éve Terület (ha) Fajta Klón Alany
20110,3Irsai Olivér-TK5BB
20130,5Irsai Olivér-T 5C
20111,2OlaszrizlingB20 és A3T 5C
20110,4Fűszeres tramini106TK5BB
20110,9Pinot BlancD55TK5BB
20110,6SzürkebarátB10TK5BB
20140,7Cserszegi fűszeres2378Fercal
20140,5Rajnai rizlingB-7Fercal
20110,4Cabernet francE11Fercal

 

Széldomb-dűlő

A Széldomb-dűlő Pannonhalmától 2200 méterre észak felé terül el. A szőlőterület karbonátos, földes, kopár talajtípussal jellemezhető, enyhe lejtéssel. A morzsás szerkezetű homokos vályog, vályogos homok fizikai féleségű talajrétegek löszös homokos talajképző kőzeten alakultak ki. A talaj kémhatása gyengén lúgos.

A terület nagysága 2 ha.

Telepítés éve Terület (ha) Fajta Klón Alany
20100,72Rajnai rizling239TK5BB
20100,3ChardonnayR8TK5BB
20100,3ChardonnayBB75/1TK5BB
20100,58Fűszeres traminiBB48/1TK5BB
20100,1Fűszeres traminiBB47/1SO4

Pincenapló

BORCAMINO A PANNONHALMI BORVIDÉKEN - 2024.06.01.2024. 02. 26.

BORCAMINO A PANNONHALMI BORVIDÉKEN

Dűlőtúra a Hangyál Pincészet szervezésében 2024.06.01-én

Idei harmadik dűlőtúránk éppen belecsúszik a nyárba. A túra során lehetőségünk lesz megismerni a Pannonhalmi borvidék győrújbaráti területeit. Győrújbarátról indulva vágunk neki a borvidék dűlőinek. A túra érinti a Szent Jakab zarándokút, a Camino Húngaro (magyar El-Camino) egy részét is..  

BORCAMINO A PANNONHALMI BORVIDÉKEN - 2024.05.11.2024. 02. 26.

BORCAMINO A PANNONHALMI BORVIDÉKEN

Májusi dűlőtúra a Hangyál Pincészet szervezésében 2024.05.11-én

A második túránkon május elején Pannonhalma felől vágunk neki a Pannonhalmi borvidék dűlőinek. A túra  a Váralja térről indul.  A túra érinti a Szent Jakab zarándokút, a Camino Húngaro (magyar El-Camino) egy részét is.

BORCAMINO A PANNONHALMI BORVIDÉKEN - 2024.05.04.2024. 02. 26.

BORCAMINO A PANNONHALMI BORVIDÉKEN

Dűlőtúra a Hangyál Pincészet szervezésében 2024.05.04-én.

2024-ben is nekivágunk a Pannonhalmi borvidék dűlőinek, túraútvonalainak. Májusban felvesszük a túrabakancsainkat, és elindulunk a szokásos dűlőtúránkra. A nagy érdeklődésnek köszönhetően idén is három túrát indítunk. Különböző útvonalakon túrázunk, de szokásokhoz híven mindegyik útvonal értinti a magyar El-Camino útvonalának egy részét, illetve a borvidék dűlői közül is érintünk legalább egyet. Vendég pincészetek is bemutatkoznak a túráink közben.

Elérhetőségek

Hangyál Pincészet

H-9082 Nyúl, Héma-tető
GPS: 47.578628, 17.678766
Telefon: +36 (30) 7568789

Nyitva tartás

Hétfő - Péntek: 10-19h
Szombat: 8-12h | Vasárnap: 8-10h

ARPANET Informatikai Tanácsadó és Rendszerfejlesztő Kft.
  • H-9082 Nyúl, Héma-tető